A legnagyobb baj az, hogy ezek a mondatok nélkülözik a részvétet, a megértés szándékát – Krasznahorkai László svéd interjúja kapcsán

2025. február 02. 21:41

A szellem embere nem mondhat efféle olcsó közhelyeket, nem járhatja át a szavait ez az arroganciával kevert elitista színezet.

2025. február 02. 21:41
null
Győrffy Ákos

Előre unom, de akkor a kedves Olvasó vegye úgy, hogy abban, amit most írni fogok, az unalom is benne van. Szoktuk mondogatni egymásnak egy kedves barátommal, hogy az ember végső soron a hajónaplónak írja, amit ír, és nem azért, mintha azt várná, hogy legyen bármiféle hatása. Hogy mi is az a hatás és hogyan működik, arról persze külön lehetne merengeni, itt elég az, hogy ebben az írásdömpingben (zenedömpingben, képdömpingben)

szinte minden elsikkad, mintha meg se jelent volna.

Zakatol a masina, okádja kifelé a töméntelen szöveget (zenét, képet), semmi jelentősége nincs semminek. 

Ebben a nagy semmi-zakatolásban éri el az embert ez-az, most éppen egy Krasznahorkai Lászlóval készült friss interjú, ami a svéd Svenska Dagbladet című lapban jelent meg. Az interjú apropója az volt, hogy Krasznahorkai Herscht 07769 című regénye elnyerte a Kulturhuset Nemzetközi Irodalmi Díjat. A regényt nem olvastam, így aztán nem is arról akarnék értekezni, hogy jó-e vagy sem. A szerző korábbi műveit viszont olvastam. A 2013-ban megjelent Megy a világ című elbeszéléskötetig szinte mindent, azóta inkább csak szórványosan. Ennek a szórványosságnak nyilván oka van, de ezekbe az okokba most nem mennék bele, noha nyilván nem függetlenek például attól, ami ebben az igencsak kattintósra sikeredett interjúban is elhangzik. Nem az ilyenkor szokásos udvariassági köröket óhajtanám letudni, amikor azt írom, hogy Krasznahorkai néhány könyve (leginkább a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, a Háború és háború és az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó)

ott van a huszadik századi világirodalom legjobb regényei között. Semmi udvariasság, tényleg így gondolom.

Ez nem akármilyen teljesítmény. Hogy mitől válik nemzetközi hírűvé egy irodalmi mű, mitől viszi át az ingerküszöböt, az megint egy külön merengést érdemelne. Krasznahorkai esetében egyszerű az ügy: nagyon jók ezek a regényei. Persze vannak még nagyon jó magyar regények, amelyeket a kutya se ismer külföldön, de ezen most nem érdemes siránkozni, számos oka lehet ennek. Elég amúgy, ha mi ismerjük ezeket. Ha már mi sem olvassuk őket, az már tényleg baj. Zárójel: nem nagyon olvassuk, ahogy látom. Tehát baj van. Zárójel bezárva. 

Krasznahorkai nemzetközi hírneve tehát megérdemelt, az ember örül ennek (irónia nélkül). A nemzetközi hírnévvel külföldi megjelenések járnak, ezekkel a megjelenésekkel pedig interjúk, médiaszereplések.

Ha az ember magyar író, az jár valamiféle felelősséggel. Persze az is felelősséggel jár, ha az ember szimplán csak magyar.

Régebbi (nem feltétlenül boldogabb) korokban még ismerték és használták bizonyos körökben azt a kifejezést, hogy az írástudó felelőssége. De mi a fenét jelenthet ez? Valami olyasmit, hogy a szellem embere, az értelmiségi a megszerzett és/vagy kapott tehetségét lehetőleg ne herdálja el. A szellem emberének kivételes státuszt biztosít a tehetsége, ez a státusz azonban felelősséggel jár. A státusz nem feltétlenül jelent hírnevet vagy sikert is. Ha az írástudó egész életében egy mások által alig olvasott folyóiratba ír csupán, az ugyanúgy felelősséget jelent. Persze mára nem sok maradt ebből a felelősségből, és ennek is számos oka van. Egyrészt alig látható már az a réteg, amely a szellem embereiből áll, másrészt az írás funkciója és szerepe is alapvetően megváltozott.

Ma már szinte több az író, mint az olvasó. Minden bokorban ott lapul egy író, ami logikusan azzal (is) jár, hogy írástudónak lenni ma nem ugyanazt jelenti, mint száz évvel ezelőtt.

Krasznahorkai persze nem az a fajta író, amelyikből minden bokorban rejtőzik egy példány. Nagyon nem. Amit tud is magáról. Ha valakire, hát éppen rá fokozottan vonatkozna ez a felelősség. Sokan olvassák, sokan hallgatják a különféle estjein szerte a világban, sokak számára vonatkozási pont. Amiből az is következik, hogy amikor interjút ad egy bármilyen (magyar vagy külföldi) lapnak, akkor annak bizony hírértéke van, legalábbis abban a viszonylag szűk közegben, amelyik egyáltalán érdeklődik az ilyesmi iránt. Krasznahorkai úgynevezett kultikus szerző, ehhez a kultikus státuszhoz nagyban hozzájárult „metafizikai érzékenysége”, az a sajátos, különös hely, amelyet ő íróilag a létezésben elfoglal.

Ez a különös hely, ez a transzcendensbe játszó pozíció a legkarakteresebben a már emlegetett regényeiben van jelen.

Ezzel a pozíciójával, az e pozícióból teremtett mondataival „vett meg” engem is annak idején, ezért volt igen mély hatással rám jó néhány könyve. És ezért volt (és van) mély hatással rám az is, hogy azt látom, Krasznahorkai egy ideje mintha valahogy elmozdult volna ebből a pozícióból, ami nem is annyira az utóbbi néhány évben írt munkáin látszik (bár talán azokon is), hanem inkább ezeken a publikus megszólalásain. 

Kiváló regényeinek egyik erénye éppen az volt, hogy mélyen átjárta őket a részvét, a másik (és a világ) megértésének szinte kényszeres vágya.

Egyik korai novellájában, a Herman, a vadőr címűben a főhős egyenesen „az általános részvét szükségességéről” beszél. És éppen ez az, ami mintha eltűnni látszana Krasznahorkai utóbbi években született könyveiből és mostanában adott interjúiból. 

A Svenska Dagbladet újságírójának, Cecilia Hanssonnak többek között ilyesmiket mondott: „Most Orbán és társai dicsőségesnek mondják a történelmünket. Ez több mint nevetséges. A magyar történelem csak vereségekből áll.” Ez egyrészt tényszerűen nem igaz (mármint a csak vereségek), másrészt azt sem látom, hogy „Orbán és társai” kizárólag egyfajta sikertörténetként próbálnák eladni a magyar történelmet. Nyilván van tupírozás (minden politikai kurzus tupíroz így vagy úgy), de éppen manapság lehet találkozni számos olyan beszélgetéssel különféle történészekkel, amelyek megpróbálják árnyalni meghatározó történelmi eseményeinket a Sajó-menti csatától Mohácson át Trianonig és a Don-kanyarig.

Évtizedeken keresztül ment az, hogy a magyarok a legjobban teszik, ha meghúzzák magukat és befogják a pofájukat, az utóbbi évtizedben nem ez megy.

Az inga kileng, olykor túlságosan is, de volt honnan kilengenie, ezt ne felejtsük el. Az efféle kilengések természetéhez hozzátartozik, hogy olykor túlzásokba esik ellenkező irányban, és csak remélni lehet, hogy valamikor végre beáll normál állásba. Az, hogy „Ma Magyarországon már tényleg nincs remény”, illetve hogy Krasznahorkai egyszer látott egy „Vissza Trianont”-feliratú plakátot valahol, szintén elhangzott az interjúban, utóbbira úgy reflektált, hogy „ennyire műveletlenek ma az emberek.”

Mi az, hogy az emberek? Kikről van itt szó?

Magyarországon elég sokan tudják, hogy Trianon valójában egy kastély neve, de elsődlegesen nem a kastély jut róla eszükbe. A „vissza Trianont” nyelvtanilag valóban kissé zavaros, de Krasznahorkai pontosan tudhatja, hogy mit is jelent ez Magyarországon, mire utal. Egy ilyen sután megfogalmazott plakátszövegből messzemenő konzekvenciákat nem vonnék le, ez tőről metszett, kissé arrogáns elitizmusnak tűnik így, és innen csak egy lépés az az egyébként Tarr Béla Gulyás Mártonnak adott partizános interjújából származó mondat, mely szerint a magyar vidéken számos véglénnyel lehet találkozni. A kitűnő Tarr Béla Krasznahorkai regényeiből készült filmjeivel írta be magát az egyetemes filmtörténetbe, de nála is mintha érződne az utóbbi időben egyfajta részvét-deficit, Krasznahorkaihoz hasonlóan. „Hatalmas a jogfosztott, tanulatlan tömeg” Magyarországon, mondja még az interjúban Krasznahorkai, továbbá „sok a szemétláda”.

Hogy kiket nevezünk szemétládának, az megítélés kérdése, és nem tudom, hogy lakosságarányosan Svédországban vagy Magyarországon él-e több belőlük. Szemétláda.

Egyáltalán mit jelent ez megint? A politikusok között van sok szemétláda? Vagy úgy általában, mindenfelé? És mit jelent az, hogy jogfosztott tömeg? Milyen jogaiktól vannak megfosztva „tömegek” Magyarországon? A tanulatlanság alatt pontosan mit kell érteni? Megannyi kérdés, de Cecilia Hansson, a kifinomult irodalmár egyszer sem kérdez vissza, nem kéri Krasznahorkait arra, hogy ugyan magyarázza már meg ezeket a sommás kijelentéseket. Nyilván nem is érdekli különösebben, megelégszik azzal, hogy ezek elhangoznak, és milyen jól mutatnak majd az interjúban.

Kattintós lesz, gondolhatta. Helyesen gondolta. 

Ezek a Krasznahorkai-mondatok nem nívósabbak egy átlag Facebook-komment színvonalánál, naponta olvasok ehhez hasonlókat. Ami igazán meglepő egy olyan, a mondatait fejben író, legendásan érzékeny művésztől, mint amilyen Krasznahorkai László. De nem is ez a legnagyobb baj velük. Hanem az, hogy nélkülözik a részvétet, a megértés szándékát. Mindazt, ami Krasznahorkai regényeinek olyan emlékezetes rétege volt.

A szellem embere nem mondhat efféle olcsó közhelyeket, nem járhatja át a szavait ez az arroganciával kevert elitista színezet.

Az ilyesmi tilos. De azon túl, hogy tilos, ráadásul még sértő is. A tanulatlan tömegek, soraikban a számtalan, dicsőséges történelemről harsogó szemétládával igazán többet érdemelnének. Valuska, Irimiás, Petrina, Futaki, Eszter úr és a többiek még megérdemelték a figyelmet és az együttérzést. Mai utódaik minden jel szerint már nem. Krasznahorkai vajon miért haragudott meg rájuk ennyire?

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: R.J. – Tarr Béla Torinói ló című filmje képkockájának felhasználásával)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gintonic68
2025. február 02. 23:31
Trianon kastély vagy vadászles, akinek a családjában van legalább egy érintett, annak teljesen mindegy!! Aljas aki az épülettel próbál relativizálni!!!
tapir32
2025. február 02. 23:28
Az európai értékeket Magyarországon és az EU-ban a Fidesz-KDNP képviseli.
2025. február 02. 23:24 Szerkesztve
"A kelet blokk összeomlása után óta állandóan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban." Krasznahorkai lelki hontalan. Sehol nem találja meg saját magát. Rossz lehet neki, sajnálatra méltó.
tapir32
2025. február 02. 23:23
A semmilyen ellenőrizhető referenciával nem rendelkező élmények általánosítása kiskamaszok gondolkodására jellemző. Ha valamely indok nem rendelkezik külső, objektív vonatkozási ponttal és csak önmagára támaszkodik, önkényes marad s így híján van az észszerű igazolásnak és az emberi értéknek is. Ez az írás kizárólag KL-ről szól! Ez az ő véleménye! Ezek az ő problémái amiket másokra vetít! Minden szavával önmagát jellemzi. Ehhez másoknak nincs köze! Hiába általánosít! Aki, más emberekkel érintkezik annak, más élményei lesznek és más véleménye lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!